Összehasonlító fül

A drónozás világa nem tekint vissza nagy múltra, azonban 2018-ban megrendezésre került Siena-ban egy nívós fotós a Penga djíátadó, ahol az év legkiválóbb drónfotóit díjazzák. Érdemes megnézni ezeket az eképesztő fotókat, melyek drónok nélkül nem jöhettek volna létre. Lépj be Te is a repülés világába a DroneXpert-el!


search

2018 legjobb drónfotói

Hihetetlen fotók kaptak elismerést, melyeket érdemes jobban szemügyre venni!


A drónozásban sokak szerint az egyik legjobb dolog a repülés mellett, hogy olyan perspektívából láthatják a pilóták a tájat, melyből rajtuk kívül csak a madarak. A drónozás egyre nagyobb, és egyre gyorsuló tárhódítása nyomán a fotópályázatok sem maradhatnak el. Igény van rá, hiszen akár órákon keresztül is képesek lennénk tátott szájjal nézni egy-egy csodás drón fotót. Az absztrakt, a természet, az emberek, a vadon élő állatok, a sport és a városi látképek témakörökben lehetett nevezni.

 

Az idei év legjobbjai már kihirdetésre kerültek, így most bemutatunk közülük néhányat, amik valóban szemet gyönyörködtetőek. A díjátadó hivatalosan majd csak október végén kerül megrendezésre, Siena-ban, Olaszországban. A hivatalos honlap szerint a Pangea- díjat Florian Ledoux viszi idén haza, aki áttörő sikert ért el „csodálatos kristálygömb” című képével. Most pedig lássuk 2018 legjobb drónfotóit!

 

 

 

Szerző: DroneXpert

címkék:
 
 
Dji MINI2 drone bemutató 2021. július 09.

Dji MINI2 drone bemutató

Szinte egy évvel azután, hogy a DJI megjelent a frissített és továbbfejlesztett Mavic Minivel, a Mini 2 megjelent. A Mavic Mini stratégiai kiadás volt, válaszul az FAA követelményére, miszerint minden 250 g feletti drónot regisztrálni kell. A tavalyi Mavic Mini súlya 250 g, és hogy minden kétséget kizárjon arról, hogy az újabb modell a súlyhatár alá esik-e, a Mini 2 súlya 249 g. Azok számára, akik aggódnak a drón regisztrálása iránt, ez jó hirt jelent. A frissített kiadással egy kis frissített márkajelzés...

Dróntechnológia 2020: a legelterjedtebb felhasználási szokások 2020. február 24.

A dróntechnológia múltja és jelene, jövője

Pilóta nélküli repülő járművek, légi robotok, drónok – bármilyen névvel is illetjük ezeket a készülékeket, kétségtelen, hogy az elmúlt évek során elképesztő ütemben nőtt a népszerűségük. Habár sokáig csak a mozikban vagy katonai bázisokon találkozhattunk velük (az utóbbi persze csak néhányakra igaz), a drónok mára nem csak a fogyasztói piacot hódították meg, hanem számos ipari szektort is forradalmasítottak, ami kevés technológiára igaz.

A drónreptetés alapjai kezdőknek 2020. február 17.

A drónreptetés alapjai kezdőknek

A drónok szó szerint egy teljesen új szintre emelik a felfedezés élményét. Ezek a repülő szerkezetek soha nem látott magaslatokból és szögekből kínálnak rálátást közvetlen környezetedre, és olyan helyekre is, amiket máshogy meg sem közelíthetnél. Azonban annak ellenére, hogy sok drón szinte már a dobozból kicsomagolva készen áll a repülésre, rólad, mint újdonsült pilótáról ez még nem mondható el. Egyet se félj, ugyanis az alábbi útmutató pont neked szól! Íme minden, amit kezdő pilótaként tudnod kell a drónokról!  

DJI Mavic drónok: DJI Mavic Mini, DJI Mavic PRO, DJI Mavic 2 2020. február 17.

Melyik DJI Mavic drón való neked?

Pályafutása során a DJI számos Mavic drónt dobott a piacra, és aki így 2020 elején végigpillant a termékcsalád tagjain, az láthatja, hogy a különböző modellek árai jócskán eltérnek egymástól. Szóval mi a különbség a DJI Mavic széria drónjai között? Miért választana valaki egy drágább modellt egy megfizethetőbb helyett vagy éppen fordítva? Mire kell odafigyelni, ha az ember DJI Mavic drónt szeretne vásárolni magának? A következő összehasonlításban minden kérdésre választ adunk, a cikk végén...


Tovább a többi hírhez